„Az Úr Isten sem tudná elsüllyeszteni…”

Steward Collett neve bizonyára ismeretlenül cseng mindannyiunk számára. Ahhoz, hogy megtudjuk, kicsoda is volt ez az úriember, az időben kell képzeletben visszautaznunk. 1912. április 10-én déli 12.00 órakor az 50 000 lóerős és 46 328 tonna összsúlyú White Start Line Titanic nevű óceánjáró 2207 főnyi utassal a fedélzetén kifutott a southamptoni kikötőből. A New Yorkba tartó hajó felavató útjának ötödik éjszakája volt, amikor a csipős hidegben, a csillagos vasárnap éjszakán, pontosan 23.40-kor jéghegynek ütközött. Néhány másodperccel a szerencsétlenség előtt Freedrich Fleet, az árbóckosárban ülő őrszem háromszor megkongatta az árbóckosár harangját, jeget jelezve, bal kezével pedig már fel is ragadta a telefont, és a parancsnoki hidat hívta. Az ütközés és a hajó elsüllyedése között két óra és negyven perc telt el (23.40–02.20), és kezdetben az utasok viccelődtek és játszottak a fedélzetre hulló jégdarabokkal, hiszen nem gondoltak arra, hogy az halálos sebet ütött a hajón. Sőt, amikor Mrs. Albert Caldwell a beszálláskor, Southamptonban a személypoggyász berakodását nézte, megkérdezte az egyik hordárt: „Igaz-e, hogy ezt a hajót nem lehet elsüllyeszteni?” „Igaz, asszonyom” — felelt az úriember, „ezt a hajót az Úr Isten sem tudja elsüllyeszteni”. (Walter Lord: A Titanic pusztulása) És lassan megérkezünk Steward Colletthez és önmagunkhoz. Az említett úriember a Titanic másodosztályú fedélzetén utazó fiatal teológiai hallgató volt, aki a süllyedéskor a Bibliáját vette magához kabinjában. Az utasok közül volt, aki aranyóráját, mások gyémántgyűrűjüket, zafírnyakláncot, és volt, aki könyveket vagy revolvert tett a zsebébe. A süllyedés és a veszteség közepette a mi teológiai hallgatónk tehát a Szentírással távozott az ismeretlen és fagyos éjszakába. Azon az éjjelen valami olyan történt, ami elképzelhetetlen volt az akkori társadalom számára. 2020-ban hasonló érzés jár át bennünket is: nem hittük volna, hogy lesz olyan vasárnap, amikor elmaradnak az istentiszteletek a templomainkban. Nem hittük volna, hogy — legábbis egy időre — „elsüllyednek” személyes kapcsolataink, megszokott istentiszteleteink, biblia- és vallásóráink, családlátogatásaink és más egyházi alkalmaink. Nem hittük, hogy ilyen hamar megváltozik a megszokott életterünk. Ebben a krízishelyzetben természetes, hogy az ember megoldási stratégiákat keres. Vannak, akik lisztet, WC-papírt vagy élesztőt visznek legszívesebben magukkal az előttünk álló ismeretlen útra, s vannak, akik elsősorban a Bibliát nyitják ki, és Jóbbal együtt próbálják elmondani: „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” (Jób 2, 10) A Brit Kereskedelmi Kamara szerint mindössze 705-en élték túl az elsüllyeszthetetlennek vélt óceánjáró katasztrófáját. A mi teológusunk neve is ott szerepel a túlélők listáján. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen vallású volt az illető, de nem is ez a fontos. Azt viszont tudjuk, hogy a mentőcsónakokban közösen imádkozták az emberek a Miatyánkot, és az utasok megmentésére érkező Carpathia fedélzetén Anderson atya istentiszteletet tartott a túlélőknek: hálaadó istentiszteletet volt ez, ugyanakkor rekviem is a halottakért. A gyógyulás pedig itt kezdődött el: imádsággal, sírással, gyásszal és közösséggel — Isten szavával. A döntésre sarkalló krízisnek mindig két arca van (mint a római mitológiából ismert Janusnak), ahol szétválnak és eldőlnek a dolgok: élet vagy halál, győzelem vagy elbukás, és amely veszélyeztetheti a fejlődést, de ugyanakkor annak feltétele is. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy időre „le fog állni a világ”, ahogyan ezt Barabási Albert László Bostonban élő hálózatkutató is megírta korábban. Sőt, azt is lehetségesnek tartom, hogy sok minden „elsüllyed”, átértékelődik és elvész ezekben a hetekben. Legyen iránytűnk ezekben a hetekben Jézusnak a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetése, amelynek egyik fontos gondolata, hogy Isten imádásában nem a hely a legfontosabb, hanem a lelkület: „De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Jn 4, 24). Ezekben a hetekben megkérjük a híveket, tartsanak otthoni könyörgéseket és imádságokat. Kérjük a lelkészeket, hogy különböző virtuális felületeken lássák el őket segítő anyagokkal. Az Úr legyen mindnyájunk őriző pásztora!

Király Lajos református lelkipásztor



Utoljára módosítva: 2020-03-21 14:07:56 --- Vissza az előző oldalra

Copyright © 2013 Friss Újság - TradeHolding SRL.
Minden jog fenntartva

FŐOLDAL | KÉPGALÉRIÁK | KAPCSOLAT