A Dal 2020 – Ma este lesz a döntő

Ma este lesz A Dal 2020 döntője. A Duna Televízió és a Duna World csatornán 19 óra 35 perckor kezdődő showműsorban eldől, melyik produkció nyeri el az év magyar slágere címet és építheti tovább zenei karrierjét 75 millió forint összértékű nyereménnyel.

A fináléba nyolc dal jutott a két akusztikus elődöntőből: a Fatal Error (daluk címe: Néma), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), Takács Nikolas (Csendbeszéd), a Tortuga (Mámor tér 3.), Ember Márk (Tovább), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), a Nene (Későre jár) és a Turbo (Iránytű). A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza. A zsűri tagjai a dalok után csak szóban értékelnek, majd a nyolc produkció elhangzása után pontoznak 10, 8, 6 illetve 4 ponttal. A négy legtöbb pontot szerző dal közül a nézők SMS-ben küldött szavazatokkal választják ki a verseny győztesét. A mai műsorban két extra produkció is látható lesz. Színpadra lép a tavalyi dalverseny győztese, Pápai Joci, Az én apám című számával, illetve a Csík Zenekar, akik a Csillag vagy fecske című dalukat adják elő. A döntőben az is kiderül, ki nyeri A Dal Akusztik online szavazást és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának elismerését. A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie. A Dal adása után, 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is érdekességekkel szolgálnak a produkciókról, kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.


Utoljára módosítva: 2020-03-07 11:51:54 --- Vissza az előző oldalra

Copyright © 2013 Friss Újság - TradeHolding SRL.
Minden jog fenntartva

FŐOLDAL | KÉPGALÉRIÁK | KAPCSOLAT