Színes programok a Sportnapon

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Sportnapja az egyik legkedveltebb a tanintézmény közösségfejlesztő tevékenységei közül, egy olyan rendezvény, amelyen az iskola teljes létszámban részt vesz.

A rendezvény célja elsősorban a közösségépítés, az élménydús, örömteli együttlét. Kedd reggel ismét az ifjúsági tábor területén gyűlt össze az iskolaközösség, hogy a testneveléstanárok által szervezett próbákon bizonyítson. Közös bemelegítéssel indult a nap a Dinamo-pályán, amelyen kicsik és nagyok egyaránt részt vettek, majd jöhettek a különböző vetélkedők. Ezúttal sem maradtak ki az atlétikai próbák, volt korosztályokra lebontott staféta, eközben pedig a labdarúgó-minikupa is elindult, valamint asztalitenisz- és sakkbajnokságon is részt vehettek a diákok.

Az élménydús, örömteli együttlétnek pedig az idő is kedvezett, így a már említett mozgásformák mellett a diákok a streetballt, a zsinórlabdát és a métát is kipróbálhatták, összemérhették ügyességüket, valamint a nagy sikerű ötpróbán is bizonyíthattak. A vetélkedők szüneteiben a játszótér sem maradt üres, a hintára, körhintára vidáman ültek fel a gyerekek, akiknek a jókedvétől zengett a Sportnap, az árnyékos fák alatt pedig közösen uzsonnáztak azok, akik megéheztek a vetélkedők során.


Utoljára módosítva: 2019-06-12 10:45:19 --- Vissza az előző oldalra

Copyright © 2013 Friss Újság - TradeHolding SRL.
Minden jog fenntartva

FŐOLDAL | KÉPGALÉRIÁK | KAPCSOLAT