Apáczai- és Mákvirág-díjakat adtak át Szovátán

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége idén is díjazta a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végző pedagógusokat.

Egy szatmári pedagógust és négy diákot tüntetett ki hétvégén Szovátán Apáczai-, illetve Mákvirág-díjjal az RMPSZ.

Az Apáczai-díjat azok a pedagógusok pályázhatták meg, akik a közoktatásban dolgoznak (vagy onnan mentek nyugdíjba), és önálló kötetben vagy elismert tudományos szaklapban közzétett munkák szerzői. Az Apáczai-díj Ezüst fokozatát idén Fazekas Lóránd nyugalmazott tanár Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című tudományos munkájával érdemelte ki.

Mákvirág-díjra, azaz „A megye legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulója” címre azok a középiskolás diákok pályázhattak, akik kiváló eredményeket értek el tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvények díjazottjai, valamint példás magatartású tanulók. A díjra a tanulók megyénként pályázhattak, és elérhették a bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatokat aszerint, hogy a pályázó diák egyszeri, kétszeri, háromszori vagy akár négyszeri kitüntetett. Szatmárnak az elmúlt iskolai év eredményei alapján ezúttal négy „mákvirágja” is van, mindannyian a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói: Zolcsák Eszter és Tepfenhart Beatrix bronz fokozatban részesül, Kegyes Dávid ezüst fokozatú Mákvirág-díjas, míg Baranyai István-Dávidot a díj gyémánt fokozatával tüntetik ki.


Utoljára módosítva: 2018-10-15 12:36:49 --- Vissza az előző oldalra

Copyright © 2013 Friss Újság - TradeHolding SRL.
Minden jog fenntartva

FŐOLDAL | KÉPGALÉRIÁK | KAPCSOLAT